DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Tavaly decemberben Párizsban az ENSZ összes tagországa egyhangúlag fogadta el az új klímamegállapodást, amelyet idén április 22-én 175 ország állam- és kormányfője írt alá New Yorkban. Tehát a megállapodás erejét és céljainak betartására irányuló politikai akaratot, gondolom, senki nem vitatja. Ilyen együttes aláírásra a nemzetközi szerződések esetében még nem volt példa.

2015. június 2-án az Országgyűlés elé benyújtott és felülvizsgált nemzeti éghajlatváltozási stratégia megfelel az uniós és nemzetközi elvárásoknak is, hiszen önálló fejezetet kaptak benne az olyan, a párizsi megállapodásban is fontos témák, mint a nemzeti alkalmazkodási stratégia, a hazai dezurbanizációs terv és az éghajlati szemléletformálás és partnerség cselekvési programjai. A dokumentum további tárgyalásának ütemezéséről, amit ön kérdezett, az Országgyűlés dönthet. Lényeges szempontként érdemes figyelembe venni azonban, hogy a világ összes országa, köztük Magyarország is aktívan kívánja alakítani a párizsi megállapodás részletszabályait a nemzetközi tárgyalásokon, egészen 2020-ig.

Ám az Európai Bizottság új jogszabályjavaslataira is várunk, amelyek a nem emissziókereskedelmi szektor területén a mezőgazdaságra, a közlekedésre, az épületenergiára és a hulladékenergiára vonatkozóan is tartalmazzák a szabályokat.

(13.10)

Ezért rugalmasabb stratégiák kialakítására kell felkészülni 2020 után, amelyek képesek reagálni az ön által is említett globális kihívásokra.

A nemzeti épületenergetikai stratégiában egyébként több mint 550 milliárd forint (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatást fordítunk az elkövetkezendő években. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu