ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Képviselő Asszony! Az az alapvető probléma, hogy az azonnali kérdés vagy bármilyen kérdés visszautasítására elsősorban annak van lehetősége, akihez a kérdés szól. Természetesen világos, hogy megvonhatja a szót a levezető elnök is, de én azért óvnék minden levezető elnököt attól, hogy bármilyen helyzetben, amikor nem annyira egyértelmű a házszabálysértés, megvonja a szót. Különben ebben a kérdésben, képviselő asszony, már az ön frakcióvezetője egyszer fölszólalt itt a parlamentben, akkor sem tudtam mást mondani, mint amit most mondok.

Még annyit szeretnék jelezni, hogy a képviselő úr elmondhatta ezt a felszólalását azért is, mert az LMP frakciója, megérdeklődtem közben, senki számára nem kért kimentést a mai távollétről. Tehát adott esetben, ha itt van Sallai R. Benedek képviselő úr, akkor most ugyanúgy jogában állt volna, lehetősége lett volna arra, hogy erre válaszoljon. De tisztelettel javaslom, hogy ennek a pontnak az értelmezésére, ez a Házszabály 91. §-a, az ügyrendi bizottsághoz forduljanak, mert ennek egy tágabb értelmezését kell megtenni, amire a levezető elnök nem vállalkozhat. Köszönöm szépen.

Most pedig áttérünk a vitákra.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Budapesten megrendezendő úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és nyíltvízi világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A Kósa Lajos, Bánki Erik és Hadházy Sándor fideszes képviselőtársaink által benyújtott előterjesztés T/10535. számon, valamint az Állami Számvevőszék tájékoztató anyaga a parlamenti informatikai hálózaton mindenki számára elérhető.

Elsőként megadom a szót az előterjesztő képviseletében Bánki Erik úrnak, a napirendi pont előterjesztőjének, 30 perces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr!

Forrás: parlament.hu