KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A budai vasútfejlesztés, a kapcsolódó köztéri területfejlesztés és csomópontfejlesztés megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat szerint a fejlesztési tárca előkészítési feladatok elvégzésére kapott megbízást. Az előkészítési feladatok eredményeként a tárca 2016 őszén terjeszt átfogó koncepciót a kormány elé a budai vasúti közlekedés fejlesztéséről.
A kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokról szóló kormányhatározat a következő projektek előkészítését célozza meg: háromvágányú kapcsolat tervezése Kelenföld és Ferencváros állomások között új elővárosi megállók kialakításával, köztük a 3-as metróhoz kapcsolódó Népliget-Fradiváros megállóval, valamint a ráckevei HÉV-vonal fejlesztése és az egységes fővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési hálózatba integrálása.
Tisztelt Országgyűlés! A felsorolt fejlesztések is mutatják, hogy a kormányzat közlekedéspolitikájának kiemelt célja az elővárosi vasúti közlekedés fejlesztése. Ennek köszönhetően hat korszerű, alacsonypadlós, Stadler FLIRT típusú motorvonat beszerzése valósulhatott meg a 150-es vonal elővárosi szakaszára. Emellett az utóbbi években több elővárosi megállónál épült korszerű, nagykapacitású P+R parkoló. Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés