LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Az Európai Bizottsággal és az Európai Unióval kötött megállapodásunk értelmében a rendelkezésre álló források 60 százalékát kell ebben a fejlesztési időszakban 2020-ig a kis- és középvállalkozások számára megfizetni, kiadni, kiközvetíteni, és a nagyvállalati kör lényegében ki van zárva az európai uniós finanszírozásból. Ők folyamatosan azért tesznek panaszt, hogy nem juthatnak hozzá EU-s forrásokhoz.

Meggyőződésünk szerint a magyar gazdaság számára ez egy kiemelt lehetőség, azt nem mondom, hogy az utolsó, de a 22. órában érkezett lehetőség annak érdekében, hogy Magyarországon olyan erős kis- és középvállalati, magyar tulajdonban, családi tulajdonban lévő vállalati szektor alakuljon ki, erősödjön meg és legyen meghatározó, s ne csak a foglalkoztatásban, mert a foglalkoztatásban sokat visznek, hanem a gazdasági termelékenységben is, amely a magyar gazdaság tartópillére lehet, azokhoz a szempontokhoz fölzárkózva, amiket ön is említett.

Azt remélem, hogy azokkal a párbeszédekkel, amelyeket kezdeményezünk az ellenzékkel és a parlamenttel, be tudom önnek bizonyítani, a kormány szándéka az, hogy megváltoztassa az EU-s források és az állami támogatások irányát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu