LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy számsor ismertetését kell most megtennem két percben; hogyha nem jutnék a végére, akkor írásban is megküldöm képviselőtársamnak.
2001 és 2016 között, 2016. március 31-ig a Diákhitel 1. konstrukcióban 351 092 fő részesült, a 2012. évben bevezetett Diákhitel 2.-ben 21 110.
A visszafizetést a Diákhitel 1. esetében március 31-ig 156 563 szerződés esetében zártuk le, tehát 156 563 szerződés került lezárásra, és 2016. március 31-én 131 110 törlesztőnk van. A Diákhitel 2. esetében 549 szerződés került lezárásra, és 2016. március 31-én 2899 törlesztő van.
2015 során a törlesztők összesen a számukra előírt kötelező törlesztőrészlet előírása szerint 169 százalékot fizettek vissza. Ez azt jelenti, hogy továbbra is nagyon sokan élnek az egyszeri, egyösszegű visszatörlesztés lehetőségével. 2015-ben 30 milliárd került visszafizetésre, és az előző évi hallgatói hitelfolyósítás összege 16 milliárd forint volt.
Hátralékosok 2015 végén 28,9 százalékban voltak. Ebben a hátralékos sorban benne van mindenki, aki egy vagy akár egy napnál több hátralékban van.
Egyáltalán visszafizetést nem teljesít 2 százalék, körülbelül 2-2,1 százalék.
A hallgatói hitelek után elszámolt kamatbevétel ’15-ben 14 milliárd, a késedelmi kamat pedig 1,3 milliárd.
A hallgatói hiteltartozás alatt attól függ, hogy mit értünk, ha a teljes összeget értjük, akkor 279 milliárd került kihitelezésre, a lejárt hitelek összege 24 milliárd forint és 18 milliárd forint között mozog.
Összesen ezeket az adatokat tudom rendelkezésére bocsátani. Írásban is megküldöm ezt. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés