DR. GALAMBOS DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A kormány immár hatodik éve igyekszik kijavítani a szocialista kormányok elhibázott gazdaságpolitikáját, amikor is felelőtlen költségvetési politikát folytatva eladósították az országot, és Magyarország csődközeli helyzetbe került. A 2010-es kormányváltás egyértelmű gazdaságpolitikai fordulatot hozott, hiszen a gazdaság növekedési pályára állt, 2013-ban kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, és emellett sikerült visszafizetni a 14,3 milliárd eurós IMF-EU-hitelcsomag utolsó másfél milliárd eurós részletét is.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken késő este, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy a devizában kibocsátott hosszú lejáratú szuverén magyar adósságállomány osztályzatát az eddigi BB pluszról egy fokozattal BBB mínuszra javította ‑ ez az osztályzat a befektetésre ajánlott kategória alapszintje. Az új besorolás kilátása stabil. A Fitch Ratings a három nagy nemzetközi hitelminősítő közül elsőként adott ismét befektetési ajánlású államadós-besorolást Magyarországnak. (Az egymással beszélgető ellenzéki képviselők felé:)
Úgy látszik, őket nem érdekli. Az okok között szerepel a folyómérleg-egyenlegek magas többlete, az Európai Unióból érkező jelentős értékű támogatások, a bankrendszer külső mérlegalkalmazkodási folyamata, az önfinanszírozási program és a devizaalapú ingatlanhitelek átváltása, ami komoly mértékben hozzájárult ahhoz, hogy javult Magyarország külső fizetési egyensúlyi helyzete és enyhült a magyar gazdaság sérülékenysége. A GP Morgan elemzői szerint 2016-ban a Moody’s részéről is várható ilyen döntés, mivel ez a hitelminősítő is a felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást tart érvényben.
Kérdezem a miniszter urat, milyen hatással lehet a magyar gazdaságra és a befektetői bizalomra a felminősítés. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés