DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Úgy látszik, ezek szerint a válaszomban tudtam újdonsággal szolgálni önnek, és örülök, hogy elismeri a kormányzatnak azokat az intézkedéseit, amiket ezeken a területeken tettünk. Mind itt a parlamentben, mind kormányrendeleti szinten igyekeztünk ezeknél a speciális bűncselekménytípusoknál fellépni.

Szerintem ön is nagyon jól tudja, hogy itt az egyik legnagyobb probléma a látencia, az, hogy ezek a bűncselekmények nem derülnek ki. Éppen azért, hogy a felderítés körülményeit is javítsuk, hoztunk létre minden megyei rendőrkapitányságon egy olyan külön meghallgatószobát, ahol ezeknek a bűncselekményeknek az általában kiskorú sértettjei nem szokványos rendőrségi körülmények között tudják elmondani, hogy mit kellett átélniük, ezáltal még egyszer ezt a traumát nehéz körülmények között, egy hivatali helyiségben, egyenruhás rendőrök között nem kell hogy elmondják, hanem egy gyermekszobának berendezett helyiségben, ahol csak két személy van jelen, a többiek egy üvegfalon keresztül tudják követni, pontosan azért, hogy könnyebb legyen ezeknek a felderítése, és az egész büntetőeljárás során a szóhasználatban és a kihallgatás helyszínében is igyekeztünk mindenhol az áldozatoknak, a gyermekeknek kedvezni. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu