GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő jogszabály-módosítás, törvénymódosítás némi változáson esett át a Törvényalkotási bizottság módosítóinak köszönhetően. Ennek oka van. Itt ragadnám meg az alkalmat, amiben megköszönöm ellenzéki képviselőtársaimnak azt a konstruktív hozzáállást, amivel egy nagyon fontos és akut problémát próbálunk meg kezelni. Nagyon bízom benne, hogy ez a konstruktivitás a holnapi szavazáson is jellemezni fogja az ellenzéket.

A jogszabály egyik részét, amiben nem tudtunk konszenzusra jutni, és a kamara bizonyos jogosítványait érintettük volna, előterjesztőként is amiatt támogatva vettük ki a jogszabály-módosításból, hogy a konszenzusos részek elfogadása politikai akadályba ne ütközzék. Úgy gondolom, hogy egy olyan áldozatot hoztunk előterjesztőként, ami mindenképpen szükségszerű volt, és egy olyan fontos problémának, egy olyan súlyos problémának a megoldását teszi lehetővé, amivel a magyar vidék számára egy nagyon fontos üzenetet tudunk elhelyezni, ez az üzenet pedig az, hogy bizonyos esetekben képesek vagyunk szakmai alapokon együttműködni a Magyar Országgyűlésben, ami reményeim szerint szakmai alapokon pozitív üzenet mindazoknak, akik nyomon követik ennek a jogszabálynak a módosítását.

Köszönöm szépen a Törvényalkotási bizottságnak azt a munkát, amivel ezt a reménybeli konszenzust létre tudta hozni, ellenzéki képviselőtársaimtól pedig tisztelettel kérem, hogy azt a konstruktivitást, amit a formális és informális vitákban is mutattak, a holnapi szavazás alkalmával is megerősíteni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu