ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el a helyüket, és ellenőrizzék a kártyájukat, hogy a helyén van-e.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatal következik.
Soron következik az egyes törvényeknek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő módosításáról szóló T/11014. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Emlékeztetem önöket, hogy tegnapi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés.
A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/11014/2. számon, összegző jelentését pedig T/11014/3. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/11014/2. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 119 igen szavazattal, 17 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11014. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 119 igen szavazattal, 22 nem ellenében, 19 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt vitákkal folytatjuk munkánkat, kettő perc szünetet rendelek el. (Rövid szünet.)
Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el a helyüket.
Soron következik az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról szóló beszámoló, valamint ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat összevont vitája a lezárásig. Az Európai ügyek bizottsága által benyújtott előterjesztések B/10929. számon, valamint H/10931. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhetők. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztést uniós napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az elfogadott házszabálytól eltérés szerint a nyitóbeszédre 15 perc, a kormány képviselőjének nyilatkozatára 15 perc, a Törvényalkotási bizottság felszólalására 15 perc, ebből a kisebbségi vélemény ismertetésére 7 perc, a képviselőcsoportok felszólalására összesen 15-15 perc, a független képviselők felszólalására 7 perc, a zárszó elhangzására pedig 10 perc áll rendelkezésükre.
Tisztelt Országgyűlés! Elsőként megadom a szót Hörcsik Richárd képviselő úrnak, az Európai ügyek bizottsága elnökének, a napirendi pont előterjesztőjének, 15 perces időkeretben. Öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés