Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Le kell szögeznünk, ha csak Toroczkai László nyilvános Facebook-profilján keresztül egyfajta élő közvetítést vizsgálunk, látszik, hogy napi szinten érkeznek most a hermetikusan lezártnak mondott határon keresztül olyanok, akik Európában ismeretlen kórságokkal fertőzhetik meg az ott élőket és közvetlenül a lakosságot.
Azt látjuk tehát, hogy amíg a hermetikusan lezártnak mondott határon tízezrével sétáltak át zavartalanul, önök nem hajlandók a Jobbik felszólítása nyomán egy önálló határőrséget felállítani, és valóban visszafordítani a hermetikusan lezárt határról azokat, akiknek nem feltétlenül lenne itt keresnivalója, addig ez a veszély akut.
A felszólításunk, és amiért kérem, hogy válaszoljon, egyértelmű: hajlandóak-e közzétenni azokat az adatokat, amelyek értelmében összesítik, hogy a fertőző osztályokon, más helyszíneken kiket, milyen betegségekkel, milyen kórságokkal kezeltek; milyen veszélyek merültek fel ezzel kapcsolatban Magyarországon; és képesek voltak-e egyáltalán modellezni, hogy egy tömeges feltorlódás esetén mégis mivel járhat mindez?
Ugyanis kutya kötelességünk megvédeni a magyar állampolgárokat minden (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) hasonló begyűrűző veszélytől. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés