SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Igen, elfogadom. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem olyan régen szembesült a közvélemény azzal, hogy sokáig teljesen titokban, az emberek háta mögött, a multinacionális cégeket bevonva készül az USA és az EU, Kanada és az EU közötti szabadkereskedelmi egyezmény.

(13.50)

Az LMP már sok esetben felhívta a figyelmet arra, hogy ezek az egyezmények arra szolgálnak, hogy a tőke szabad mozgása elől lebontsák a korlátokat, és gyakorlatilag a gazdag országokat még gazdagabbá, a szegény országokat pedig még szegényebbé teszik.

Mindkét egyezmény veszélyezteti Európában az élelmiszer-biztonságot, a GMO-mentességet, a környezetvédelmi normákat, az emberi jogok és a munkajogi garanciák jelenlegi szintjét, valamint antidemokratikus vitarendezési eljárásokat tartalmaznak. A CETA legalább annyira veszélyes, mint a TTIP, mondhatni, a trójai falónak a falova.

Szintén tartalmazza a befektető-állam vitarendezési mechanizmus kicsit átalakított formáját, a befektetési bírósági rendszert. A multinacionális vállalatok továbbra is perelhetik a kormányokat, hogyha úgy vélik, hogy a profitjukat egy adott országban veszélyezteti az egészségvédelmi, élelmiszer-biztonsági vagy környezetvédelmi szabályok szintje.

Az Európai Bizottság július 5-én terjesztette a tagállamok elé az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményt ratifikálásra. A következőkre szeretnék választ kapni, igen vagy nem. Támogatja-e a kormány, hogy a CETA-ban közös EU-s célkitűzésként szerepeljen a GMO zéró tolerancia elvének feladása? Támogatja-e a kormány a CETA-ban az antidemokratikus befektetési bírósági rendszert? Tesz-e lépéseket a kormány az ideiglenes hatályba lépés ellen? Végül, de nem utolsósorban: támogatja-e a kormány a CETA magyar parlament általi ratifikációját? (Taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu