DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Kép­vi­selő­társaim! Mindenekelőtt köszönöm, hogy úgy a kor­mány, mint a kormányzó pártok mindkét tör­vény­javaslatot támogatják. Figyelemmel pedig arra, hogy az MSZP, a Jobbik és az LMP nem támogatja mind a két törvényjavaslatot, ezért zárszóban nyo­ma­tékosan kívánom előadni, hogy Habsburg Ottó élet­művét és emlékét az egész nemzet meg­be­csü­lés­sel őrzi. Habsburg Ottó neve olyan minőséget kép­visel (Szávay István: Ezt elmondtuk.) Európa és a világ szabadságot szerető politikai térképén is, amely megkérdőjelezhetetlen. Magyarország számára ezért kitűnő lehetőség, hogy Habsburg Ottó életművét a csa­lád döntése alapján ne Bécsben, hanem Bu­da­pes­ten kialakított alapítványi keretek között mél­tat­hassuk. (Szávay István: Előre meg van neki írva.)

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénymódosítás célja tehát nem más, mint az, hogy az Országgyűlés lehetőséget biztosítson a kormány részére arra, hogy külön törvényben kapott felhatalmazás alapján alapítványt hozzon létre, vagyis az Országgyűlés kiemelt esetekben felhatalmazást kaphatna a kormánytól alapítvány létrehozására.

Tisztelt Ellenzéki Képviselőtársaim! Tehát nem automatizmusról van szó, hanem kifejezetten csak arról, hogy az új törvény elfogadásával az Országgyűlés külön törvényben felhatalmazná a kormányt, hogy alapítványt hozzon létre, amely jelen esetben a Habsburg Ottó Alapítvány létrehozását hivatott rendezni (Szávay István: A jelen esetben!)a létrehozásához szükséges jogszabályi keretek meghatározásával.

Mindezek alapján kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák úgy a T/12176. számú törvényjavaslatot, mint a T/12177. számú törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Szávay István: Bravó! Vastaps!)

Forrás: parlament.hu