KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Jó hírt tudok mondani önnek és az ország nyilvánosságának, hiszen a mai napig közel ötezren érdeklődtek és több mint 1350-en jelentkeztek már határvadásznak, 1352 határvadász jelentkező van, akiknek a kiképzését be fogjuk indítani és el fogjuk végezni. A kormány biztosítja az ehhez szükséges anyagi feltételeket, és egyébként a határvédelmi feladatok ellátásához szükséges forrásokat is teljes mértékben biztosítja.
Meg fogjuk valósítani a kormánynak azt a döntését, hogy 3 ezer határvadásszal bővítjük a rendőrség létszámát, aminek eredményeképpen azt tudom mondani, hogy úgy a mai napon is, holnap, holnapután és a jövőben is megvédjük Magyarországot, megvédjük a magyar déli határt, és teljesítjük az uniós kötelezettséget. Magyarország számíthat a rendőrökre, határvadászokra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), honvédekre. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés