DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ha ön végiglapozza az emberierőforrás-fejlesztési operatív programnak, az EFOP-nak az éves fejlesztési keretét, akkor nem milliárdokat, hanem tízmilliárdokat fog látni, amelyek pontosan ezt a célt szolgálják, és bízunk benne, hogy eredményesen fogják szolgálni, mint ahogy bízunk benne, hogy a korábbi forrásoknak is meglett az eredménye.
De azt is fontosnak tartom, hogyha diszkriminációról beszélnek, szegregációról beszélnek, hogy a kormányzat jogi oldalról is, közjogi oldalról is ‑ akár az emberi jogi munkacsoport létrehívásával - igyekezett tenni az ellen, hogy ilyen helyzetek kialakuljanak.
Az, hogy itt a parlamentben most már szószólói szinten is képviselve vannak a magyarországi cigányság tagjai, szerintem az is rendkívül fontos. A romaügyi tematikus munkacsoport vagy az Alaptörvényben lefektetett értékeink, amelyek az esélyegyenlőségi és társadalmi felzárkózás megvalósulására külön intézkedéseket ír elő feladatként a kormányzat számára, azt hiszem, ezek mind fontos közjogi, alkotmányos biztosítékai annak, hogy ilyesfajta jelentéseknek ne legyen soha alapja a jövőben Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés