POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi ál­lam­titkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ország­gyű­lés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy az elő­ző alkalommal is már elhangzott, maga a tör­vény­javaslat egy kis terjedelmű törvényjavaslat, amelynek a célja az, hogy egységes eljárást vezessünk be, a közérdekű szolgáltató ideiglenes ellátásra történő kijelölésekor is ugyanazok a közszolgáltatásnál irány­adó számlázási és finanszírozási, valamint adat­kezelési szabályok érvényesüljenek, mint a normál menetben végzett szolgáltatásnál is.

(20.30)

A vitában akkor is és most is elhangzó érvek nem ezt a törvényjavaslatot érintik, hiszen a közszolgáltatási szerződésen alapuló hulladékszállításokról szóló állami szerepvállalás 2016 áprilisától élő jogszabály következtében kapcsolódik a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-hez mint koordináló szervhez, és ez a szerv jogosult jelen pillanatban az ingatlanhasználóktól beszedni a közszolgáltatási díjat, és ő fizeti ki a közszolgáltatást végző társaságoknak az őket megillető pénzeszközt. Ez a szerv az, amely egyébként folyamatosan kapcsolatot tart az önkormányzatokkal is.

Ez a törvényjavaslat a katasztrófavédelmi igazgatóság által a hatósági kijelölések esetében is egyértelművé teszi, hogy a koordináló szerv a felelős 2017-től az ideiglenes ellátási díj lakosságtól történő beszedéséért, valamint az ellátás teljes közvetlen költségét tartalmazó szolgáltatási díjak kifizetéséért. A szolgáltatási díj konkrét összege az NFM-ren­de­let­ben szabályozott részletes számítás alapján kerül meghatározásra, amelyhez a közérdekű szolgáltatónak meg kell adnia a hulladékról szóló törvényben szereplő személyes adatokat, illetve minden olyan egyéb adatot, amely alapján a koordináló szerv az ideiglenes ellátási díjat a lakosság felé számlázza, továbbá a szolgáltatási díjat a kijelölt szolgáltató irányába folyósítani tudja.

A vita során elhangzott az a kérdés, hogy az adatkezelési szabályok beépítésére miért most kerül sor. Ennek egyértelmű és egyszerű az indoka, hogy amikor az ideiglenes ellátásról szóló törvény megjelent, és amikor az ideiglenes ellátások elindultak, a koordináló szerv még nem látott el feladatot sem a lakosság, sem pedig a szolgáltatók irányába, később kapcsolódott be ebbe a folyamatba. Ezért kell a jogszabályban rögzítenünk most az adatkezelési szabályokat.

Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést majd a törvényjavaslat elfogadására. Köszönöm a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu