DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Teljesen természetes, hogy nem minősített információkra voltam kíváncsi, hanem egészen egyszerűen láthatjuk azt, hogy szomszédos, illetve régiós országokban igenis történtek demonstratív politikai lépések azzal kapcsolatban, hogy a hasonló jellegű helyzetekre felhívják a figyelmet, és kinyilvánítsák azt, hogy eddig és ne tovább. Tehát azt gondolom, ha sem ezzel az eszközzel, sem semmilyen más eszközzel ezen kívül nem élt a Külügyminisztérium, az önmagában elég baj, hiszen ez azt jelentheti, hogy Magyarország teljesen kiszolgáltatottá válhat az orosz hírszerzők tevékenységével, a dezinformációkkal és az orosz propagandával kapcsolatban, amelynek egyébként egyetlen célja sajnos a NATO és az Európai Unió bomlasztása.
Ahogy mondtam, több régiós ország felismeri ezt a helyzetet, cselekszik a megoldásra, addig úgy tűnik, hogy a magyar külügy nem értékeli problémásnak a helyzetet, és nem is tesz semmilyen lépést azért, hogy ezt megoldja. Továbbra is fenntartom a kérdésem, és hozzátenném, hogy vajon Szijjártó Péter külügyminiszter Lavrov külügyminiszterrel esedékes találkozóján fel fogja‑e vetni ezt a súlyos, Magyarország, a NATO és az EU biztonságát is érintő kérdést. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés