DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság a november 3-ai ülésén megtárgyalta a Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása címmel benyújtott T/12458. számú törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság az MSZP-s képviselők távollétében 30 igen szavazat mellett, tehát egyhangúlag összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be. Nem véletlen, hogy a TAB indítványát valamennyi bizottsági tag megszavazta, legalábbis akik ott voltak, hiszen a benyújtott módosító javaslat tartalma többkörös egyeztetés eredményeképpen alakult ki, a normaszöveg tekintetében a felek meg tudtak állapodni. A beterjesztett módosító értelmében a harmadik országbeli állampolgárok kérelme előterjesztésének és elbírálásának feltételeiről, valamint a menedékjog biztosításának alapvető szabályairól a jövőben sarkalatos törvény rendelkezhet. A feltételes módot azért használom, mert ehhez az Alaptörvény hetedik módosításának elfogadására van szükség, amellyel kapcsolatban őszinte reményemet fejezem ki.

Szeretném felhívni a képviselőtársaim figyelmét, hogy 3 millió 360 ezer ember a népszavazáson nemet mondott a migránsok kötelező betelepítésére, és a népszavazáson érvényesen szavazók 98 százaléka egyértelmű véleményt mondott Brüsszel migránspolitikájával szemben. A baloldali pártoktól történelmi tapasztalatok okán megszoktuk, hogy cserben hagyják az embereket, nem állnak ki Magyarország védelme mellett, még ha a szükség éppen úgy is kívánná.

(20.50)

A magát nemzeti jobboldalnak tartó párttól azonban felettébb szokatlan, ha beáll a kvótabarát táborba. Különböző feltételek szabásának nincs itt helye. Többször kijelentettük, hogy hazánk megvédése nem pártpolitikai, hanem nemzeti ügy. A választók akarata kötelez minket. A Jobbik pártelnökét idézem: „Hazaáruló az, aki nem szavazza meg az Alaptörvény módosítását.” Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu