SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Lehet Más a Politika támogatja a szocialista képviselők kezdeményezését a nemek közti bérszakadék csökkentésével kapcsolatban.

Itt szeretném jelezni, hogy a napokban az LMP sokadszorra is benyújtja a szintén a bérszakadék csökkentését célzó „Egyenlő bér” programját. Múlt héten volt az egyenlő díjazás európai napja. Idén november 3-ára esett a nap, amikor a nők az év hátralévő részében ingyen dolgoznak, nem kapnak fizetést a férfitársaikhoz képest.

A legutóbbi adatok szerint az európai nők átlagos bruttó bére 16,7 százalékkal marad el a férfiakétól. Magyarországon ez a szakadék a Fidesz-KDNP kormányzása alatt 20 százalék fölé nőtt, most ez 15,1 százalék. (Sic!) Ugyanakkor úgy látjuk, hogy ez a csökkenés nem azért következett be, mert a nők munkáját jobban elismerte volna a kormány az elmúlt években, hanem sokkal inkább valószínűsíthető az, hogy nőtt a közmunka, és a közmunkások között nagyobb a férfiak aránya, illetve a magasabb béreket kereső férfiak elmentek külföldre dolgozni.

Az is növeli a bérszakadékot, hogy a nők azonos munkáért kevesebbet keresnek, és jelentős hátrányban vannak a munkaerőpiacon. A diplomás, vezető pozícióban lévő nők keresete 30 százalékkal marad el a férfiakétól. Ezért is az LMP letett az asztalra egy csomagot, amely szintén a bérek átláthatóságát állította középpontba, de sajnos ezeket a javaslatokat a kormány leszavazta.

Az LMP meggyőződése, hogy a női munka elismerésével mindenki nyer. Nő a foglalkoztatottság, magasabbak lesznek a bérek, és nő a család jövedelme. A bérszakadék csökkentése érdekében ezért meg kell alkotni az egyenlő bérezésről szóló nemzeti cselekvési tervet. Köszönöm a figyelmet. Támogatjuk a kezdeményezést. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu