IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház!Tisztelt Államtitkár Úr! Lassan nem telik el úgy hét, hogy ne derülne ki egy-egy botrányos ügy a Magyar Nemzeti Bank háza tájáról. Az MNB-féle alternatív valóságban tényleg úgy tűnhet, hogy a magyar reformok működnek, a bérek korábban nem látott ütemben nőnek.

A szeptemberi jegybanki átlagkeresetek 23, a nem vezető beosztásúakkal együtt több mint 25 százalékkal haladták meg a 2013 végi fizetéseket. Az MNB személyi jellegű ráfordításai szeptemberben elérték az 1,2 milliárd forintot, szemben a 2013-as szeptemberi 445 millióval. Korábban arra való hivatkozással emelték két és félszeresére a jegybankelnök és más jegybanki vezetők fizetését, hogy ez szükséges a szakemberek megtartásához, ahhoz, hogy ne csábítsák el őket sem a versenyszféra magasabb bérei, sem a külföldön elérhető keresetek. A bérek felzárkóztatásában azonban, úgy tűnik, hogy kissé túllőttek a célon. Az MNB által szeptember végén foglalkoztatottak közel 800 ezer forintos havi bruttó átlagbére 66 százalékkal volt magasabb annál az összegnél, amit a KSH szerint a pénzügyi-biztosítási tevékenységet végzők a legutóbbi adatok szerint ha­zavittek. Az utóbbiak átlagbére 478 ezer forint volt, ami már így is nemzetgazdasági csúcstartó, 77 szá­zalékkal magasabb, mint az országos átlag, és több mint négyszerese a legrosszabbul kereső szociális ágazaténak. A jegybanki átlagfizetés háromszor több, mint amit az átlagbérért dolgozók keresnek meg.

Az LMP szerint felháborító, hogy miközben több mint félmillió forint a jegybanki dolgozók nettó átlagbére, a kormány hallani sem akar a minimálbér létminimum fölé emeléséről, nyolcadik éve vannak befagyasztva a közalkalmazotti bérek.

Mikor fejezi be az urizálást az MNB, és mikor közelíti a kormány végre a magyar dolgozók fizetését is a külföldi bérekhez? Várom válaszát.

Forrás: parlament.hu