DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánom a Törvényalkotási bizottság imént elhangzott expozéját megismételni, annak megerősítésével, hogy az abban foglaltakkal egyetértünk. Amit a kormány részéről az elmondottakat kiegészítve szeretnék kiemelni, hogy a törvényjavaslatban meghatározott vagyonjuttatásokkal az érintett közparkok, illetve parki ingatlanok a két egyházi intézmény tulajdonába került vagyontárgyakon túlmenően a nemzeti vagyon körén belül maradnak.
Szeretném megköszönni a Gazdasági bizottságnak és a Törvényalkotási bizottságnak a közreműködést. Biztos vagyok benne, hogy azt a kormányzati törekvést, hogy a közterületeket azok használják megfelelő felelősséggel és kötelezettségvállalások mellett, akik azokat a területeket a közjó céljából legjobban tudják hasznosítani, mindenképpen támogatandónak tartom. Mindennek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot és az összegző módosító javaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm, elnök úr. (Dunai Mónika tapsol.)
(20.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés