KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazából két hete van hideg Magyarországon, hiszen még nincs itt a tél, ennek ellenére a híradások arról szólnak, hogy a múlt héttel bezárólag hét ember fagyott meg, illetve hűlt ki, a hét emberből kettő a fűtetlen lakásában hűlt ki, hárman közterületen, és ketten a kórházban, de ők is olyan súlyos állapotban kerültek be a kórházakba, hogy az életüket sajnos nem tudták megmenteni.

Az előző, Hoffmann Rózsa által feltett interpellációban hallottuk azokat a statisztikai adatokat, amelyeket az államtitkár úr ismertetett. Én magam is úgy látom, hogy Magyarországon nem kapacitásbeli problémák vannak, nem a férőhelyek számával van probléma, hanem egyszerűen azzal van probléma, hogy borzasztó nagy az utánpótlás, mégpedig azért, mert sajnos a prevencióra kevés forrást fordít az Országgyűlés, illetve a kormány. Meg kell hogy említsem azt is, hogy ebben a hét halálos áldozatban csak és kizárólag idős emberek találhatóak, a legidősebb férfi 83 éves volt. Az a helyzet, államtitkár úr, hogy ha megismétlődik az a szituáció, ami a múlt évben, akkor arra lehet számítani, hogy több mint százan lesznek azok, akik megfagynak közterületen vagy kihűlnek a saját otthonukban.

A múlt héten említettem azt a nemzeti bankos statisztikát, amely arról szólt, hogy körülbelül 140 ezer olyan család van ma Magyarországon, amely fölött ott lebeg Damoklész kardja, és gyakorlatilag bármikor elveszíthetik a hajlékot a fejük fölül. 840 ezer olyan háztartás van ma Magyarországon, ahol valamilyen rezsihátralékkal küszködnek, és pon­tosan látjuk azt, hogy ebben az évben március 1-jé­től háromszor annyi kilakoltatás történt, mint az előző években. Még tíz nap van hátra a kilakoltatási moratóriumig, és azt halljuk, hogy a végrehajtók gőzerő­vel dolgoznak, és mindenkit az utcára tesznek, aki­vel nem tudnak megállapodni. Felfoghatatlan számom­ra az, hogy miközben százmilliárdokat költ a kormányzat stadionépítésre, a Várba költözésre vagy lovar­dák építésére, akkor miért nem csoportosít elegendő forrást arra a kormány, hogy emberek tízezrei, emberek százezrei ne veszítsék el a fejük fölül a haj­lékot.

Kérdezem mindezért az államtitkár urat, hogy mi az a konstrukció, amellyel meg tudják előzni a hajléktalanná válást, mennyi forrást szánnak a lakhatás biztonságának a megőrzésére. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu