ELNÖK: Most a határozathozatal következik ismét. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért‑e azzal, hogy az előterjesztést a jegyző által ismertetett és a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az LMP kérése alapján módosított időkeretben tárgyalja. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház az indítványt 136 igen szavazattal, 18 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Az elnöki jogkörben előterjesztett indítvány azt kezdeményezi, hogy a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosítása című, V/12901. számú előterjesztést az Országgyűlés 4 órás időkeretben tárgyalja meg. A napirendi ajánlás tartalmazza az időkeret felosztását. A Jobbik és a KDNP képviselőcsoportja kérésére az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló határozat 37. § (4) bekezdése értelmében az időkeretes tárgyalás elfogadása esetén a képviselőcsoport rendelkezésére álló időkeret a kétszeresére emelkedik.

Felkérem Tiba István jegyző urat, hogy ismertesse az időkeret felosztására vonatkozó indítványt.

Forrás: parlament.hu