DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Azt hiszem, minden idős embert mind tettekben, mind szavakban csak a tisztelet illethet meg. Éppen ezért indítottunk olyan programokat, amelyek tovább bővítették az idősek lehetőségeit Magyarországon. Ha a „Védőháló a családokért” vagy „A társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésében” című programokra gondolok, itt kifejezetten az idősek szempontjait figyelembe vevő nagy-nagy támogatású akciók indultak.

Az Idősek Tanácsában rendre kikérjük az idősek képviselőinek a véleményét, hogy a róluk szóló döntéseket csak velük együtt hozzuk meg.

Azt hiszem, hogy fontos volt a büntető törvénykönyvnek a módosítása, ami az idősek sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekményeket fokozottan rendeli büntetni.

Fontos volt a magas nyugdíj elérése céljából az az intézkedésünk is, hogy a munkahelyvédelmi akciótervvel átlagosan havonta 340 ezer 55 év feletti munkavállalónak tudunk segíteni, hogy megtartsa a munkáját. Ma tíz, a nyugdíj előtt álló dolgozóból hétnek úgy van munkája, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv kedvezményeit a munkáltatóik igénybe veszik. Ezért ők dolgoznak, ezért ők magasabb nyugdíjat kapnak. Mint ahogy kedvezmény a „Nők 40” is sok nyugdíjas számára. De említhetném akár az Erzsébet-programban a kikapcsolódási, fürdőzési jegyeket is, amit 58 ezer nyugdíjas vett igénybe a tavalyi évben is. Úgyhogy, azt hiszem, ez jól kifejezi a kormány tiszteletét az idősek felé. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu