SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az LMP a tárgysorozatba vételt támogatja. Már hosszú ideje mondjuk, hogy a menekültválság megoldásának kulcsa a nemzetközi együttműködésben rejlik; egyedül, kerítéssel, uszítással, a probléma másokra tolásával nem lehet megoldani semmit, csak a szőnyeg alá söpörni a problémákat.
A kormány egy dologban volt sikeres: a menedékkérők elterelésében. A Fidesz-KDNP aktívan hozzájárul, hogy a konszenzusos megoldások esélye uniós szinten minimális legyen. Pedig a megoldás egy szabályozott és ellenőrzött mozgással járó, összehangolt uniós szintű rendszer, ami kiterjed a balkáni államokra is, és ahol a terheket az érintett államok az anyagiakban és az elhelyezésben is megosztják. Az LMP múlt szeptemberi intézkedési tervében konkrétan szerepel az uniós szintű megoldás szorgalmazása, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, valamint a rendőrség megerősítése, így állománybővítés, eszközpark, anyagi lehetőségek, s a többi. Előbbinek például 2016-ra háromszoros, mintegy 25 milliárd forintos büdzsét javasoltunk tavaly. Szerepel továbbá a tervben a menekülteket segítő civil szervezetek és egyházak támogatása, a visszafogadási mechanizmus működőképességének javítása, tárgyalás az érintett államokkal. Tehát sok a közös. Ami azonban hiányzik az MSZP javaslatából, az, hogy nem szól a menekültválság kiváltó okainak kezeléséről, pedig ez a nulladik lépés a tűzoltás után. Közös nemzetközi fejlesztési stratégiára van szükség, azonnali lépésre, hogy a súlyos globális egyenlőtlenségek enyhüljenek.
A tárgysorozatba vételt javasoljuk.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés