VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Csak annyival egészíteném ki azt, ami a vita előző fázisaiban már elhangzott, hogy a Népjóléti bizottságnak érkezett egy módosító indítványa ehhez a törvényjavaslathoz, amit a kormány is támogatott és amit örömmel üdvözöltünk. Immár ez is a törvénymódosítási javaslat részét képezi. Ez arról szól, hogy amikor a bölcsődébe való jelentkezésnél megnézik azt, hogy kik is jelentkeznek, és ha adott esetben férőhelyhiány lép fel, nem tudnak minden gyermeket befogadni, akkor előnyt élveznek különböző családok a bölcsődei felvételi során.
Ilyen előnyt élvező családok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok, a törvénymódosítás értelmében most már a nagycsaládosok is, aztán a védelembe vett gyermekek, és a módosító indítványnak köszönhetően azok a szülők is, akik a gyermekeiket egyedül nevelik, kedvezményesen, illetve előnyben részesített módon tudják gyermekeiket a bölcsődében elhelyezni abban az esetben, ha munkavégzésre irányuló tevékenységük van, vagy ha munkát végeznek a gyermeküket egyedül nevelő szülők. Ezzel is szeretnénk azt segíteni, hogy azok, akik a szülői terheket egyedül viselik és párhuzamosan munkát vállalnak, vagy munkába állásra irányuló tevékenységet folytatnak, 30 napon belül munkába tudnak állni, a gyermekeiket minél nagyobb számban el tudják helyezni a bölcsődében.
Ezzel egészíteném ki a vita korábbi fázisában elhangzottakat. Abban bízom, hogy ennek a törvénymódosító javaslatnak köszönhetően mind a bölcsődei ellátás terén, mind az örökbefogadás terén, mind a nyugdíjszabályok terén olyan lépéseket tudunk tenni, amelyek csökkentik a terheket, amelyek egyszerűsítik az adminisztrációt, és amelyeknek egyre több haszonélvezője lesz.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés