SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Úgy látom, államtitkár úr nem figyelt arra, amit mondtam, vagy teljesen mással foglalkozott. Jellemző egyébként, hogy a „férfiak” szót csak az utolsó pillanatban ejtette ki a száján, holott róluk kellene beszélni.

De ha már itt tartunk, az önök ígérete alapján 250 ezer nő lenne jogosult arra, hogy megkapja a lehetőséget, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonuljon. Ehelyett bizony, ahogy államtitkár úr is mondta, mindössze 180 ezer élhetett a lehetőséggel, mert 70 ezer hölgynek nem adták meg azt, amit ígértek az ő számukra.

Tisztelt Államtitkár Úr! A férfiakról, mint ahogy mondtam, egy szóval sem beszélt. Arról beszélt, hogy mi el akarnánk venni ezt a nőktől. Ki akarja elvenni? Nem akarjuk a gyermeknevelés nyolcéves időszakát elvenni egy háromgyermekes asszonytól, sőt, ahogy a programunkban benne volt, természetesen pontosan ezt szorgalmazzuk. De isten bizony, a férfiaknál ritkán van az, hogy három gyermeket nevel otthon, mint egy hölgy, tehát az a különbség e nélkül is meg­maradna a nők és a férfiak között. Így is sokkal jobban járnak a gyermeket nevelő nők, mint a férfiak.

Mivel megint egy szóval sem beszélt a témáról, nyilvánvalóan nem tudom elfogadni ezt a választ. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu