SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Amiket elmondott, ezzel a szociális ágazat továbbra is a legalacsonyabban megfizetett ágazat Magyarországon. Ezek a bérpótlékok, amikről ön beszél, továbbra is bérpótlékok, amelyek bármikor elvehetők. Itt béremelést kérnek a dolgozók. Béremelést kérnek a dolgozók!

A helyzet gyakorlatilag változatlan a szociális ágazatban. Továbbra is túlterheltek az emberek, semmilyen szakmai támogatás szinte nincs a számukra, anyagilag, erkölcsileg nincsenek megbecsülve. Valódi bérrendezésre van szükség. Ugyanúgy, ahogy elindult az oktatás és az egészségügy területén egy komolyabb felzárkóztatás, itt is erre volna szükség, de ez még mind-mind semmi.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt egyszerűen látni kell, hogy ha ebbe az ágazatba és ezekbe az ágazatokba nem fektetünk be sokkal nagyobb pénzt, és nem becsüljük meg ezeket a dolgozókat, Magyarország nem fog felemelkedni, soha nem fog eljutni nyugat-európai szintre; mert a második világháború után Nyugat-Európa úgy tudott fejlődni, hogy először a humán tőkébe fektetett be, és utána ez megtérült a gazdaság területén. Itt Magyarországon eddig ennek az ellenkezője történt.

Nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

(17.50)

Forrás: parlament.hu