DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Mindenképpen oda kell figyelnünk arra, ha az MSZP korrupcióellenes törvényjavaslatot nyújt be, mert a Magyar Szocialista Párt a korrupció szakértője. Ők aztán valóban tudják, hogy hogyan kell a pályázati eljárásokat kijátszani, hiszen a 4-es metró ügyében gyakorolták ezeket a módszereket. Nem is beszélve Zuschlag Jánosról, aki egy egész bűnszervezetet üzemeltetett a bíróság jogerős ítélete szerint azért, hogy a pályázati pénzeket ellopják.

Tehát egy kicsit megkésett ez a javaslat, mint ahogyan megkésett az a javaslat is, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi szabályokon szigorítani kellene, hiszen Simon Gábor szintén a Magyar Szocialista Párt politikusa, a szemünk láttára több száz millió forintos összeget külföldre utaztatott és külföldön tartott. Tehát miközben a vagyonnyilatkozati eljárást szigorítanák, közben a saját politikusaik sértették meg a vagyonnyilatkozati eljárás alapvető szabályait.

Tisztelt Ház! Tehát az MSZP őszintesége ebben a kérdésben erősen megkérdőjelezhető. A lelkiismeret-furdalásuk talán elfogadható, bár kissé megkésett hét év után, a kormányzásuk lezárása után, hogy korrupció elleni szabályokat akarnak szigorítani.

(17.20)

Egyébként a javaslataik nagy része egyszerű blöff, idézett is belőle Szilágyi képviselő úr, hogy miket javasoltak, miket mondtak, ezek nem fognak megváltoztatni semmit. Inkább az változtatná meg a korrupció elleni küzdelmet, hogyha a Magyar Szocialista Párt többet közpénzekhez nem jutna, és közpénzek feletti felügyeletet nem gyakorolhatna. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu