DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP):Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Muszáj megismételnem a kérdést, amit pár hete feltettem önnek, mert nemhogy nem adott választ, de annyiféle választ adott, hogy egyszerre mind nem lehet igaz.

Köszönöm a tanácsát. Elolvastam a nekem írt leveleket. Az égegyadta világon semmi nem derül ki egyébként belőlük. Mindegyik minisztérium azt írta vissza, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság március 1-jén megtárgyalta ezt az ügyet. De azt már nem mondták meg, hogy milyen következtetésre jutottak. Egy kivétel mégis akadt, ez a Külgazdasági és Külügyminisztérium, amely azt mondta, hogy ön a kormánytól független szerv. Ennyi volt a különbség, csak hogy összefoglaljuk a történteket.

Hogy elmondjam az ön válaszait, készültem, meg­néztem a legutóbbi jegyzőkönyvet. Tudják, arról van szó, hogy Matolcsy elnök úr azt mondta: Magyarországon a jegybank megbuktatásán keresztül akarták megbuktatni a magyar kormányt is, és erre katonai és titkosszolgálati forgatókönyv is készült, méghozzá egy NATO-szövetséges államnak a magyarországi nagykövetségén. Amikor megkérdeztük, hogy mire gondolt, először ön egy Magyar Narancs-cikket idézett. Utána azt mondta, hogy az én képvi­selőtársam tudta azt egyedül, hogy ez az Amerikai Egyesült Államok, majd eggyel később már azt tudta ön, hogy Kósa Lajos is tudta, és tőle idézett, és ön bí­zik az ő szavaiban. Olvassa vissza nyugodtan a jegyzőkönyvet, benne van! Lázár János is válaszolt nekünk ezekre a kérdésekre, majd legvégül azt mondta nekem, hogy végül is ezt mindenki tudta, csak én nem.

Ennyiféle választ tudott adni nagyjából-egé­szé­ben fél óra leforgása alatt egy olyan ügyben, amely, úgy gondolom, Magyarországon egy fontos kérdés. Ugyanis ha a jegybankelnök beszél, és ezért nagy az ön felelőssége, akkor azt azért kell hogy nagyon fegyelmezetten tegye, mert arra mozdul a gazdaság, mozdul az árfolyam. Úgy gondolom, hogy sokkal megfontoltabban kell beszélni.

Melyik az igaz, elnök úr? Mire gondolt a négy közül? Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu