DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ez mindenkiben felmerül, éppen ezért az adatvédelmi szabályok legmesszebbmenő betartásával építettük föl ezt a rendszert. Több párhuzamos védelmi meg­ol­dás szolgálja, hogy semmifajta illegális adatbetörési kísérlet ne valósulhasson meg. Kizárólag a kezelő­orvos és nyilván maga a beteg tudja látni ezeket az adatokat. A gyógyszertárban a patikus is csak annyi adatot lát, amennyi a gyógyszer kiváltásához szük­séges. Semmifajta jogosulatlan felhasználó nem ér­heti el ezt a rendszert.

Ugyanakkor fontos, hogy a beutalók e-beutalóvá vál­nak, a vények, amivel a gyógyszereket lehet kivál­tani, szintén elektronikussá válnak, e-kórtörténet lesz, távkonzílium és digitális képtovábbítás lehet olyan orvosok között, akik nincsenek is egy helyen, de közösen meg tudják vitatni a beteg leleteit, és utána dönteni tudnak a beavatkozásról vagy egy beavatkozás módosításáról.

(Hiszékeny Dezsőt a jegyzői székben
Hegedűs Lorántné váltja fel.)

Azt hiszem, hogy valóban XXI. századi in­for­ma­ti­kai feltételeket fogunk tudni biztosítani idén ősztől, amikor ez minden közfinanszírozott intézményben indul, jövő ősztől pedig minden egészségügyi intéz­mény­ben is, közfinanszírozottban, nem közfinan­szí­ro­zottban egyaránt ez a rendszer fog életbe lépni. Kö­szönöm szépen. (Taps a kormánypártok sorai­ban.)

Forrás: parlament.hu