DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Szakács László képviselőtársamnak volt néhány kérdése, cégcsoportvagyonra vonatkozóan volt javaslata, cégcsoportvagyon bevonásra kerüljön egy-egy felszámolási eljárásnál. Utalnék arra, hogy a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja ezt a kérdéskört még nem tárgyalta ki, de az eddig elhangzottak alapján ezt a fajta módosítást senki nem támogatta. Ehelyett a felszámoló keresetindítási lehetőségei növekedtek a törvénytervezetben, illetve ennek a határideje nőtt. Tehát az eszközök erősödtek.
Ugyancsak egy félreértés lehetett talán a képviselőtársam részéről az a felvetés, hogy a támogatási eszközök tartozzanak be a felszámolói vagyonba. De ezek eddig sem tartoztak bele, hiszen ezeknek az eszközöknek az a célja, hogy társadalmi szempontból újrahasznosuljanak. Utalt itt például a Jeremie-alapok működésére.
Staudt képviselőtársam szerintem átfogóan ismertette az egész területet, és nagy kritikai éllel vitte végig az utóbbi évek változásait, de nyilvánvalóan ellenzéki oldalról másképp is láthatók ezek a történések. (Dr. Staudt Gábor: Egyetértek.)
Arra utalhatok még, hogy a kiemelt cégek köre, amikor szóba került, nem kell azért nagyon messze elrugaszkodnunk a valóságtól, gondoljunk csak a Malév vagy a MAL történetére, valóban nemzetgazdasági szempontból sem mindegy, hogy egy ad hoc és esetleg nem felkészült felszámoló felszámolási eljárásának a keretében kerültek volna felszámolásra vagy pedig a maximális közérdeket figyelembe vevő állami cég segítségével.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés