HERINGES ANITA, az MSZP képviselőcsoport­ja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A törvényjavaslat célja alapvetően a kormány által meg­határozva jogharmonizációs kötelezettséget tel­jesít. Véleményünk szerint pont ez az, ami jelen pil­lanatban kicsit nem állja meg a helyét.

A törvény meghatározza a kormány előterjeszté­se szerint a folyékony bio-energiahordozók, valamint a közlekedési célú megújuló üzemanyagok felhaszná­lása növelésének mértékét, végrehajtását viszont rendeletekben fogják meghatározni.

A törvénymódosítás alapja véleményünk szerint, hogy a törvény mindössze a kereteket fogja tartal­mazni, minden lényeges követelmény meghatározása rendeleti szintre kerül, így többet a parlament elé nem fognak ezek a kérdések kerülni, hanem rendele­ti úton valahol el fognak dőlni, és erről többet vitázni innentől kezdve nem fogunk tudni.

Így például a törvényből rendeleti szintre kerül annak szabályozása is, hogy hogyan kell kiszámítani a közlekedési energiafelhasználásban a megújuló energia részarányát. Ez nem segíti elő a kiszámítható és tervezhető szabályozási körülményeket, a köve­telmények teljesítéséhez szükséges beruházásokat, valamint az uniós követelmények határidőre történő teljesítését.

A törvényjavaslat kodifikációs szempontból is rosszul van előkészítve. Például a törvény hatályos 2/A. §-a rendelkezik az energiapolitikáért felelős miniszter honlapon keresztül történő tájékoztatási kötelezettségéről, míg a törvényjavaslat lényegében ugyanezt a rendelkezést a törvény új, 11/B. §-ában kívánja megállapítani anélkül, hogy a hatályos ren­delkezést hatályon kívül helyezte volna.

Látszik, hogy egy összecsapott munka fekszik most előttünk, ami alapvetően nem jogharmonizáci­ót, hanem még nagyobb káoszt fog okozni, mint amekkora eddig volt. Éppen ezért, miután nem a jogharmonizációs követelményeket teljesíti, hanem pont ellentétesen, gondot fog okozni ez a továbbiak­ban, és miután rendeleti úton kívánják a továbbiak­ban meghatározni számos ponton az idetartozó té­mákat és területeket, így az MSZP nem fogja támo­gatni, hiszen nem hiszünk abban, hogy ezeket rende­leti úton kell szabályozni, s nem hiszünk abban, hogy ha valami bonyolítja és nem átgondoltan van előter­jesztve, az segíteni fogja a jövőben ezt a kérdést. Köszönöm szépen.

(14.20)

Forrás: parlament.hu