DR. BUDAI GYULA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Hogy jobbikos képviselőtársamat megnyugtassam, szeretném önt tájékoztatni arról, hogy elszámoltatási kormánybiztosként 2010 és ’12 között vizsgáltam a Welt 2000 Kft.-t. (Dr. Lukács László György: Nagyon eredményesen, látom!) De mivel a 2007 és ’13 közötti időszak lezárása 2014 után következett be, a teljes dokumentációt az Európai Uniótól nem kaptuk meg, ezért a vizsgálatot nem tudtuk befejezni. Tehát amit ön felvetett, az butaság, és megkérem, hogy a közeljövőben nézzen utána.
Én miniszter úrnak egyrészt köszönöm a válaszát, másrészt pedig azt kérem, hogy a kormány tegye meg azokat a jogi lépéseket, akár polgári, akár büntetőjogi lépéseket, amelyekre most a tények teljes ismeretében lehetőség van. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés