RIG LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr a sablont elmondta, de leült, és így egyes is. A konkrét kérdésem az volt, hogy vicc, vagy komolyan gondolta a kijelentését, mert viccnek ez nagyon durva. Viszont ha komolyan gondolja, akkor neki le kellene mondania, nincsen helye itt a miniszterségben.
(17.00)
Tehát egy az, hogy nem tudja a mentők problémáját, ha viszont tudja, akkor ne viccelődjön vele, mert ez véresen komoly, ahogy a mentősök szokták mondani. Ön, önök, ahogy egymás között is mondani szokták, hogy a főnökömet meg kell védeni ‑ tehát ez a diktatórikus, szicíliai kápórendszer azért működik önöknél. (Lázár János: Pont Balog Zoltán?! ‑ Derültség a kormánypártok soraiban.)
Ha ön most feláll, egy percben mondja el, hogy egyetért-e a miniszter úr ezen kijelentésével, ami elhangzott. Még egy hozzávetés, hogy nem önök szervezték azt a reggelit, hanem egy vendéglátói egység, tehát ne magukénak tudják. Balog Zoltán úgymond a mentősök körében csak egy megtűrt személy volt azon a helyen. Még egyszer kérdezem: egyetért a kijelentéssel vagy elhatárolódik tőle? Köszönöm. (Taps és közbeszólások a Jobbik soraiból: Halljuk!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés