TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném önnel közölni, hogy ön olyan adatot, információt kér nyilvánvalóan politikai céllal, ami törvénysértő és törvénytelen, ugyanis a nyomozó hatóságok munkáját törvények szabályozzák, így a nemzeti adó- és vámhivatali ‑ mint nyomozóhatósági ‑ munkát is természetesen a törvények határozzák meg.

Nyilvánvaló, hogy a törvényben meghatározottak szerint kell eljárni, ezért ismertetem önnel, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény 74. § (5) bekezdése értelmében a folyamatban lévő eljárásról felvilágosítás annak adható, akinek az eljárás lefolytatásához, illetve annak eredményéhez jogi ‑ tehát jogi ‑ érdeke fűződik. A vádirat benyújtásáig az ügyész, a bírósági eljárás során az eljáró bíróság elnöke az ehhez fűződő jogi ‑ tehát nem politikai ‑ érdek igazolása után engedélyezi az iratok megtekintését, illetve a szükséges felvilágosítás megadását.

Javaslom önnek, hogy a törvények megismerését követően annak betartásával járjon el a jövőben, ha olyan információkat akar kérni, amiket csak a nyomozó hatóság tud megadni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu