VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2017. május 11-én a házszabály 46. §-a alapján megtárgyalta a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvény módosításáról szóló T/15067. számú törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 22 igen szavazat mellett, 7 nem ellenében, tartózkodás nélkül összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be.
(19.00)
Az összegző módosító javaslat csupán és kizárólagosan a Fenntartható fejlődés bizottságának 8 pontos irományát tartalmazza, amely jogszabályszerkesztési és nyelvhelyességi pontosításokat tartalmaz. A javaslat elfogadásával lehetőség nyílik a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának további előmozdítására, kiterjesztésére. Ehhez kérem a tisztelt Ház támogatását. Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés