MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Jobbikos képviselőtársam megspórolt sok időt számomra, hogy ehhez a témához én is hozzászóljak, egy gondolattal azért hadd egészítsem ki. Ön azzal fejezte be, képviselő úr, a mondatait, hogy csak az ellenzék mondja azt, hogy a kormány ki akar szúrni ‑ nem így fogalmazott ‑ a civil szervezetekkel. Kérem, nem mi mondjuk, hanem egyszerűen a napi gyakorlat mutatja azt, hogy önöknek csak az a jó civil szervezet, akit önök látnak el forrásokkal, és ezért lojális és azt csinálja, amit önök gondolnak, az összes többi civil szervezetet inkább vagy megfélemlíteni akarják vagy a forrásaikat megvonni, ez pedig semmiféleképpen nem helyes magatartás.
Tény és való, hogy önök mást se csinálnak, mint címkézik ezeket a szervezeteket, és az önöknek nem tetsző kritikai észrevételeket megfogalmazó civil szervezeteket szeretnék ‑ az önök alelnökét idézem ‑ eltakarítani Magyarországról, hiszen sokkal egyszerűbb lenne, ha inkább megfogadnák ezeket a kritikai észrevételeket, és ahogy a jobbikos képviselőtársam is elmondta, a forrásokat pedig bőven lehetne emelni még a civil szervezetek számára. Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés