KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A manchesteri támadás arra is példát ad, példát mutat nekünk, hogy kiemelt figyelmet kell biztosítani azoknak a rendezvényeknek, azoknak a tömegrendezvényeknek a biztosítására és kiemelt biztonságára, amelyek nagy létszámú embert vonzanak, és különösen a fiatalok és a fiatalkorúak is célpontjaivá váltak ‑ ez a manchesteri támadás ezt bizonyítja ‑ a terroristáknak.
De Magyarországon több olyan rendezvény lesz a nyáron ‑ például a Sziget Fesztivál vagy a győri ifjúsági olimpia ‑, amelyen előreláthatólag több ezer, több tízezer fiatal vesz részt. Ezekre a rendezvényekre a rendőrség és valamennyi rendvédelmi szerv kiemelt figyelmet fog fordítani, ezt tudom ígérni. A Sziget Fesztivál tavalyi rendezvénye alkalmával a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervei megfelelő erőkkel és eszközökkel voltak jelen a rendezvényen, illetőleg a rendezvény környékén. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen.
Még azt szeretném elmondani, hogy nagyon fontos az, hogy ezeket a rendezvényeket, ahol nagy tömegű fiatal vesz részt, kiemelten biztosítsák a rendvédelmi szervek. Ezt meg fogjuk tenni. Köszönöm szépen, és elnézést kérek. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés