DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, ahogy képviselő úr is említette, a büntetőeljárás megindulhat, remélhetőleg sikerül tisztázni a személyeket, az elkövetők körét. S végül is az is egy skandalum, hogy európai szinten jelenik meg a korrupció a Jobbik esetében egy olyan képviselőnél, egy olyan pártnál, akik korábban nem voltak az Európai Parlament tagjai, és gyakorlatilag már a belépésnél elkövetik ezeket a bűncselekményeket.
(A jegyzői székben dr. Tiba Istvánt
Móring József Attila váltja fel.)
Ha pedig a nemzetbiztonsági szolgálat fellépésére gondolunk, akkor látható, hogy nem önmagában áll meg ez a korrupció, hanem nemzetközi szálai is vannak. S az a legfurcsább a dologban, hogy a Jobbik sem akkor, sem azóta nem határolódott el ettől a képviselőjétől, töretlenül kitartanak mellette. Ebből is látszik, hogy szándék- és egységazonosság van közöttük. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés