DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő úr a nyugdíjasok szociális támogatásairól beszélt, de azt hiszem, direkt nem mondott számokat. Engedje meg, hogy én csak egy összehasonlítást tegyek! Összehasonlítom a 2010-es és 2016-os adatokat, és elmondok jogcímeket, amelyeket a nyugdíjasok számára biztosítunk és aztán két összeget. Ön azt mondta, hogy csökkentettük a szociális támogatásokat.
Amit vizsgálok tehát: szociális étkeztetés nyugdíjasok számára, házi segítségnyújtás, időskorúak nappali intézményi ellátása, demens betegek nappali intézményi ellátása, demens betegek bentlakásos intézményi ellátása, időskorúak ápoló-gondozó otthoni ellátása, emelt színvonalú bentlakásos ellátás. Erre 2010-ben az utolsó, szocialisták által elfogadott költségvetésben a magyar költségvetés 50 milliárd forintot költött; tavaly, 2016-ban 74 milliárd forintot. 50 százalékkal emelkedtek azok a szociális támogatások, azok a szociális költségvetési sorok, amelyek az idős embereknek ezeket az előbb felsorolt szolgáltatásokat nyújtották.
Azt hiszem, hogy ebből egyértelmű, hogy nem csökkentek ezek a szociális támogatások, hanem nőttek, ebben az esetben közel 50 százalékkal nőttek. Ezért érezheti ma egy idős ember nagyobb biztonságban magát, mint ahogy 2010-ben érezhette magát. Ha pedig a szocialisták visszajönnek, újra csökkenteni fogják ezeket az ellátásokat, újra megpróbálják megadóztatni a nyugdíjasok jövedelmét, ahogy a Horn-kabinet is megpróbálta, sőt meg is tette, vagy a Gyurcsány-kabinet is megpróbálta, csak már ideje nem maradt rá.
Úgyhogy azt hiszem, hogy aki biztonságot akar az idős éveire, az semmiképpen ne a szocialistákat válassza, szavahihetőségben pedig azt hiszem, ez az 50 milliárd kontra 74 milliárd elég egyértelműen cáfolta képviselő úr egész felszólalását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés