DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, a tények azt mutatják, hogy politikai szálak is vannak az ügyben (Felzúdulás az ellenzéki oldalról. - Az elnök csenget.), tehát a DK-val és az MSZP-vel számtalan szálon kötődik ez a képviselő, valamint az Altus Zrt.-nek is ő a jogi képviselője, amely Gyurcsány Ferencnek a családi cége, tehát közvetlen a kapcsolat. És hallottuk a falanx mormogását, gyakorlatilag a kiállás a mai napig töretlen e mellett a bűncselekményekkel vádolt ügyvéd mellett. (Dr. Józsa István: Hamis a vád.) És az, hogy a vád hamis vagy sem, azt valószínűleg valóban a bíróság dolga kijelenteni. De ha a NAV-nak ilyen súlyos bizonyítékai vannak, ebben az esetben az események tisztázásáig valóban szerencsés lenne, ha lemondana a mandátumról, legalább a politikai barátait ne terhelje személyiségének ezen múltjával. Én ezt tudnám önöknek tanácsolni. Köszönöm szépen. (Dr. Bárándy Gergely: Voldemortról mikor lesz szó? - Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu