DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A börtönök zsúfoltságának csökkentése érdekében egy olyan programot indított el a kormány, amelynek keretében 8 új börtön épülne hazánkban az ország egy-egy szegényebb területén, környékén, közöttük a nagykunsági Kunmadarason is. Az 1000 fő fogvatartotti létszámra tervezett börtönt nagy sajtóérdeklődés mellett jelentették be a Nagykunságban.

A börtön gondolata és az azzal kapcsolatos munkahelyteremtési ígéret természetesen lázba hozta a környékbeli lakosokat, különösen úgy, hogy a környékbeli településeknek az országos átlagot messze meghaladó munkanélküliségi mutatója van, például Kunmadarason közel 15 százalékos az állásnélküliek aránya, ami jól mutatja, hogy minden új álláshely úgy kell a településnek, mint egy falat kenyér.

A börtön dolgozóinak képzése a BVOP tájékoztatása szerint egyébként folyamatosan történik, azonban az építkezésről egyre kevesebb hírt lehet hallani, sőt egyes helyeken azt is lehet hallani, hogy mivel a közbeszerzés sikertelen volt a magas árajánlatok miatt, a BVOP a korábbi eredményeket érvénytelenítette, és új közbeszerzési eljárást írt ki. Világos tehát, hogy az ígért időpontban, 2017 tavaszára - ezen időszakon már túl vagyunk - az építkezés megkezdése sem valósult meg, így folyamatos csúszásban van maga a projekt, és várhatóan folyamatosan csúszni fog. Igaz, most már azt is lehet hallani, hogy egyáltalán nem vagy talán sohasem fog felépülni a helyieknek nagyon fontos létesítmény.

Éppen ezért egy sor kérdésre kérem tisztelt államtitkár urat, hogy adjon választ, annak ellenére, hogy talán a mai média, a mai sajtó már közölt ezekről híreket. Mikor kezdődik el a kunmadarasi börtön építése? Van-e akadály a börtön építése előtt? Várható-e egyébként vagy mikor várható az intézmény befejezése?

Mikor lehet egyáltalán átadni ezt, és mi lesz azokkal a dolgozókkal, akik több száz kilométerre vállalnak most munkát, mert a kunmadarasi börtönre tanultak volna be, de ott munkát nem tudnak ellátni? És végén: mi a garancia arra, hogy lesz-e egyáltalán börtön Kunmadarason? Várom érdemi válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik so­raiban.)

Forrás: parlament.hu