ANDER
BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim!
Hogy a Fidesz és a kormány miként vélekedik a „tiszteletet az éveknek,
megbecsülést az időseknek” szépen hangzó ideájáról a gyakorlatban, arról
lesújtó képet kaphattunk majd’ egy évvel ezelőtt, a Jobbik javaslatára
kezdeményezett vitanapon, ahol a 40 év munkaviszony után a férfiak
számára is biztosítandó nyugdíjazás mellett érveltünk. Világosan
kiderült, hogy a munkába belefáradt, dolgozó magyar férfiak, akik az
OECD felmérései szerint éves szinten egyharmaddal több órát dolgoznak,
mint német társaik, csak kizsigerelendő munkaerőállatok, halálukig
dolgoztatott igavonók a hatalom jelenlegi birtokosai számára, akiket,
mint a társadalom más csoportjait is, simán ott hagynak az út szélén,
vagy éppen lerugdalnak a Taigetoszról, ha már nem képesek több bőrt
lenyúzni róluk. Miről is beszélek? Magyarországon a férfiak várható
élettartama hat évvel elmarad az uniós átlagtól, csak 72 év. Az
egészségromlás üteme pedig megdöbbentően rossz, hiszen a 60 évnél
idősebbek körében csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességűek
aránya. A férfiak egyharmada pedig meg sem éli a nyugdíjat.

Márpedig
a magyar férfiak is szeretnének egészségesen, a családjukkal,
unokáikkal töltött boldog nyugdíjas éveket, mert fontos, hogy egy
ledolgozott élet után az ember tudjon pihenni, élvezhesse a nyugdíjas
éveket. Érthetetlen, hogy a szavakban a szépkorúak barátjának mutatkozó
kormány miért utasítja el a társadalom háromnegyedes többsége által
támogatott elképzelést. Önökkel szemben a Jobbik továbbra is
határozottan kitart azon javaslata mellett, hogy a férfiak, a nőkhöz
hasonlóan, 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak.

A
szociális hozzájárulási adóvá alakított nyugdíjjárulék összege nőtt,
igaz ugyan, hogy nem kellene például cigányintegráció és egyéb címszó
alatt lenyúlni, ellopni, tehát lenne mód a teljes felfutás esetén évente
160 milliárd forintba kerülő nyugdíjprogramot finanszírozni. Nem
feszítené szét a költségvetést, és ennek az összegnek a jó része a
magyar piacon hasznosulna, nem helikopter meg tengerparti villa lenne
belőle.

Azzal ne intézzék el a
kérdést, hogy a magyarok jelentős része nyugdíj után is dolgozna, tehát
nem indokolt a 40 év utáni tisztességes visszavonulás felvetése, mert
emögött az a gyalázat áll, hogy az átlagnyugdíj szégyenletesen alacsony.
Nálunk a nyugdíjakra a GDP-arányos EU-átlag 13 százalékával szemben
csak 9 százalékot fordítanak. Nem csoda, hogy 1 millió honfitársunk
kevesebb, mint 79 ezer forintot kap havonta. A munkavállalók zöme
félretenni nem tud, de sokan nem is remélik, hogy megérik a
nyugdíjkorhatárt.

Mindezen
változtatni persze csak a nemzetgazdaság tortájának növelésével és
béruniós kezdeményezésünk támogatásával lehetne. Mindezekre tekintettel
várom államtitkár úr megtisztelő válaszát arra a kérdésre, hogy miért
nem biztosítják a férfiak számára is, hogy 40 év munkaviszony után
nyugdíjba mehessenek, ne pedig munkából a temetőbe. Köszönöm a
figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu