DÖMÖTÖR
CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Képviselő Úr! Csak egyetérthetünk azzal, hogy minden támogatást
megérdemel az a generáció, amely évtizedekig a hátán vitte
Magyarországot, és több alkalommal újjáépítette az országot. A kormány
ezért betartva a vállalását megvédte, megvédi a nyugdíjak értékét, és
emellett rezsicsökkentéssel és az alapvető élelmiszerek áfájának
csökkentésével enyhíti a pénzügyi terheiket. Említhetném azt is önnek,
tisztelt képviselő úr, hogy több mint ezer gyógyszer ára csökkent az
elmúlt időszakban.
Ön az
elmúlt percekben sok javaslatot tett, de annak a pártnak a nevében
próbálta számonkérni a kormányt, amelyik - és ez a legfontosabb -
egyhavi nyugdíjat vett el az idősektől. Ha jól emlékszünk, ön akkor
államtitkárként dolgozott. Jellemző a Szocialista Pártra, hogy abban az
időszakban, abban az évben, amikor ezt a döntést meghozták, volt egy
olyan hónap - októbert írtunk -, amikor 5-én még azt mondták, hogy
megmarad a 13. havi nyugdíj, majd 29-én, ugyanabban a hónapban
bejelentették annak eltörlését. Mit lehet ezek után önöknek elhinni?
Ön
úgy emelkedett szólásra, hogy 2007 és 2010 között, amikor önöknek volt
lehetőségük arra, hogy ezeket az intézkedéseket a gyakorlatba ültessék, a
nyugdíjak reálértéke 8,5 százalékkal csökkent, jelentősen csökkent. S
az egészet súlyosbítandó, ön úgy hivatkozik az idősekre és az
egészségügyre, hogy fizetőssé tették volna az egészségügyet. Az itt ülők
közül, akiknek itt kellene ülnie a frakcióban, megszavazta a vizitdíjat
Gőgös Zoltán, Hiller István, Mesterházy Attila, megszavazta az MSZP
mostani elnöke is, és tisztelt képviselő úr, ön is megszavazta a
vizitdíjat. Ennyire érdekelte önt akkor az idősek helyzete.
S
a kétszínűségüket jól jellemzi az, hogy egy mondatot nem mondtak akkor,
amikor Vona Gábor vérig sértette az időseket, azt mondta, hogy
szennyvíz folyik a szájukból és radikalizálódnak. Mit mondott erre az
MSZP? Annyit bírtak mondani, hogy pártügyekkel nem foglalkoznak. Ennyi
volt a reakciójuk. Az MSZP mint párt nem foglalkozik pártügyekkel. No,
ennyire érdekli önöket a nyugdíjasok helyzete.
Tisztelt
Ház! Engedjék meg, hogy még egy kérdést felhozzak itt, mégpedig azért,
mert az MSZP nagyvonalúan megfeledkezett a nap mégiscsak legfontosabb
eseményéről, arról, hogy miniszterelnök-jelöltjük a mai napon megbukott,
és talán érdemes lett volna ennek okairól is tájékoztatni a
nyilvánosságot. Az a helyzet, hogy ezen a lemondáson senki sem
csodálkozik, lehet, hogy még önök sem, mert ennyi botrányos ügy után
egyenes út vezetett a lemondásig. Mert Botka László nem egy különc
szocialista volt, hanem ugyanolyan, mint bármelyik más szocialista
vezető: korrupt és megszorításmániás. Annyit tudott ajánlani a
magyaroknak, hogy megemeli az adókat, hogy aztán megint a munkából élők
húzzák a rövidebbet. Nem tudjuk, hogy ezek után kit fognak kiemelni önök
a kalapból, de mintha Gyurcsány Ferenc feje búbját már most látnánk. De
bárkit is húznak ki, a következő jelölt ugyanolyan lesz, mint a
többiek, mert a baloldalon minden változatlan. Nem tanulnak, nem
felejtenek, és a maradék politikai csontokért ölik egymást.
Tisztelt
MSZP-s Képviselők! Önök a következő heteket valószínűleg marakodással
töltik majd, ami az MSZP belügye, de szeretnénk addig is kérni önöktől
egy dolgot mindenképpen, azt, hogy tisztázzák Czeglédy Csaba ügyét. Az
MSZP egyik főemberéről van szó, aki azért ül előzetesben, mert a gyanú
szerint 3 milliárd forintot tüntetett el, és az teszi ezt az esetet
különösen súlyossá, hogy a károsultak között diákokat is találunk. No,
ez az MSZP igazi arca! Itt az Országgyűlésben igazságosságra hivatkoznak
a nyugdíjasok ügyében és a fiatalok ügyében, a háttérben meg a
diákokat kisemmiző rendszert üzemeltetnek. Nehéz erre szavakat találni.
Czeglédy Csabáról köztudott, hogy az MSZP számos vezető arcával
dolgozott együtt, nemcsak Botka Lászlót képviselte, hanem Gyurcsány
Ferencet és Mesterházy Attilát is, s Gőgös és Kész képviselő úr is
dolgozott vele együtt kampányokban. Harangozó képviselő úr, aki civilben
Botka László kabinetfőnöke, többször is járt ezzel az adóbűnözővel
minisztériumokban mindenféle dokumentumokat kikérni. S eközben maguknak
egy szavuk sem volt ahhoz, hogy a diákokat meglopták, és több száz diák
hiába várja a fizetését.
Tisztelt
Ház! Tisztelt MSZP-s Képviselők! A következő heteket vagy talán
hónapokat önök egy szappanoperába illő marakodással teli, furkálódással
teli, árulásokkal teli cselekménnyel fogják eltölteni, egy csúnya
miniszterelnöki casting előtt állnak, de arra kérnénk önöket, hogy ez
idő alatt is legyen idejük arra, hogy bocsánatot kérnek a károsult
diákoktól, és kigondolják azt, hogy hogyan fogják őket kártalanítani.
Ehhez a munkához kívánunk önöknek sok sikert. Köszönöm, hogy
meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés