GAAL
GERGELY (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr!
Magyarország kormánya az elmúlt időszakban bebizonyította, hogy amint
lehetősége nyílik rá, támogatja a családok megélhetését, a fiatalok, a
pályakezdők lehetőségeinek javítását, és csökkenti az idősek terheit. A
magyar gazdaság teljesítménye ma nem kis mértékben a kormány
politikájának köszönhetően képes a költségvetés számára kiszámítható,
biztos hátteret nyújtani, ezáltal mindannyiunk részére hosszú távú
biztonságot adni.
A baloldali
kormányokkal ellentétben a Fidesz-KDNP mindig a családok helyzetének
javítását helyezte munkája középpontjába, ennek megfelelően 2010 óta
kétszeresére emelkedett a családtámogatások összege: az akkori
960 milliárd forint 2018-ban már megközelíti a 2000 milliárd
forintot. Ennek a rendszernek az egyik fontos eleme a 2001-ben
létrehozott és azóta is megbízhatóan működő hallgatóihitel-rendszer. A
diákhitel létrehozásával az első Orbán-kormány célja az volt, hogy
minden fiatal számára esélyt teremtsen a felsőoktatásban való
részvételre, függetlenül az ő vagy családja anyagi teherviselési
képességeitől.
Tisztelt
Államtitkár Úr! Az eddig is kedvezményes hitelkonstrukció a kormány
további döntéseivel még inkább családbarát lesz, ha szabad így mondanom,
hiszen jövő január 1-jétől az igénybevevőknél az első gyermek
születésekor felfüggesztik a diákhitel-tartozás törlesztését, a második
gyermek esetében elengedik a tartozás felét, a harmadiknál pedig a
teljes diákhitel-tartozást. Emellett nagy öröm számunkra, hogy most
októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel 2., a Diákhitel 1.
esetében felvehető maximális összeg pedig jövőre havi 70 ezer
forintra emelkedik. Ezzel folytatódik a Kereszténydemokrata Néppárt
számára is kiemelten fontos családtámogatási rendszer további
fejlesztése, ahol a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés mellett
mindent megteszünk, hogy a demográfiai mutatóink is javuljanak. Emellett
a fenti intézkedésekkel azt üzenjük a fiataloknak, hogy részt kívánunk
vállalni az erőfeszítéseikből, ami az ország jövőbeni sikerének is a
záloga.
Éppen ezért kérdezem
tisztelettel az államtitkár urat, hogyan ítéli meg a diákhitel
rendszerének eredményeit. Milyen tapasztalatokat szerezhettünk az elmúlt
16 év alatt? Hogyan változik a Diákhitel 1. és a Diákhitel 2.
feltételrendszere, és ezzel hogyan segíthetjük a diákok és a családok
helyzetét? Várom az államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés