HOLLIK
ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár
Asszony! Magyarnak lenni mindig jó érzés, de idén több okunk is volt
arra, hogy kifejezetten büszkék lehessünk. Elég, ha csak arra gondolunk,
hogy két olyan fontos sporteseményt rendezett Magyarország, amely
öregbítette országunk jó hírét.

Az
egyik az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál volt, aminek Győr adott
otthont, illetve a valaha hazánkban rendezett legnagyobb és legrangosabb
sporteseményre is idén került sor, a vizes vb-re. (Szilágyi György: A masters vb…) Ez
megadta nekünk a lehetőséget, hogy itthon szurkoljunk legjobbjainknak,
Hosszú Katinkának, Cseh Lászlónak vagy éppen a legújabb felfedezett
sztárúszónak, Milák Kristófnak is. És különösen kiemelkedő eredmény az,
hogy kilencedik helyen zártunk az éremtáblázaton, hogy tudjuk, hogy
például az úszósportban rendkívül nagy a nemzetközi verseny.

Annak
érdekében, hogy a jövő Hosszú Katinkái is fel tudjanak nőni, és hasonló
szép eredményeket tudjanak produkálni, fenntartva ezzel Magyarország
sportnagyhatalmi státuszát, rengeteget kell tennünk. Éppen ezért a KDNP
frakciója támogatja a kormány sportpolitikáját, támogatja azt, hogy a
kormányzat kiemelt ágazatként kezeli a sport ügyét. Tudjuk, hogy a
sikerért áldozatot is kell hoznunk. Nem csak a sikerek fényében kell
tündökölni a politikának, mint a szocialista-szabad demokrata kormányok
idején. Az nem működik, hogy az eredményekre büszkék vagyunk, de közben
demagóg módon ócsároljuk a kormány sportlétesítmény-fejlesztési
programjait. Tettekre van tehát szükség a szép eredményekhez.

Éppen
ezért tisztelettel kérdezem államtitkár asszonyt, milyen eszközökkel
segíti a kormány az utánpótlás-nevelést a sport területén. Köszönöm
szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Szilágyi György: Volt egy masters vb is! Nem értesz hozzá!)

Forrás: parlament.hu