DR.
GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt
Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Staudt Gábor a vezérszónoki
felszólalásában elmondta azokat a főbb érveinket, amelyek amellett
szólnak egyelőre, hogy ha nincsenek meggyőző érvek a túloldalról, akkor
nem támogatandó ez a törvényjavaslat. Nyilván elsősorban azért, mert
tudomásunk szerint a Magyar Országos Közjegyzői Ka­mara ezt nem
támogatta, mégpedig azért nem tá­mo­gatta tudomásom szerint, mert
egyrészt nem ké­szültek hatástanulmányok, hogy ez mit fog jelenteni. Én
azt gondolom, azt gondolták az előterjesztők, hogy mi szükség van itt
hatástanulmányra, és milyen problémákat okozhat ez, és ennek nem
tulajdonítottak jelentőséget. De van jelentősége, mégpedig azért van
nagy jelentősége véleményem szerint - nyilván a vidékről beszélünk és
nem a fővárosról -, mert a közjegyzők illetékességi területe, illetve az
illetékességi területen, egy járási bírósághoz tartozó területen
patikamérlegen lett kimérve az ott működhető, működő közjegyzők száma.
Pontosan a lakosság számához arányosítva állapították meg, hogy hol
legyen közjegyző, és hány közjegyző legyen. Ez a jelen pillanatig jól
működött, ebben fennakadások nem voltak, ez egyáltalán nem indokolja
azt, hogy ez a törvényjavaslat most bekerüljön. Az az indok pedig,
amelyik a történelmi hagyományokat említi, hogy ez valaha a XIX.
században így volt, azt gondolom, azóta annyit változott a világ, hogy
ez önmagában nyilván nem ad okot arra, hogy megváltoztassunk egy jól
működő rendszert.

Vas Imre képviselőtársam
felvetette a problémát, hogy mi van akkor, ha egy járásban csak egy
közjegyző van. Az eddigi törvény nyilván erre is adott választ, hogy
hogyan lehetett megoldani annak a közjegyzőnek a helyettesítését. Tehát
abból nem adódik probléma, hogy betegellátásra szorul a közjegyző, és
mondjuk, hat hónapon keresztül a fehérgyarmati járásbíróság
illetékességi területén nem fog működni közjegyző, ha például ott van
ilyen probléma. Tehát azt gondolom, hogy ez önmagában nem indokolja.

Az
viszont problémát fog okozni, hogy ha az eddigi rendszert fel fogjuk
borítani vidéken, akkor ez azt fogja jelenteni, hogy mivel az
illetékességi terület az egész megyére fog kiterjedni, hiszen az új Pp.
hatálybalépésével ez már így fog működni, a törvényszékek illetékességi
területével fog megegyezni így a közjegyző illetékességi területe, ami
nyilván azt jelenti, hogy megindul megyén belül a mozgás a közjegyzők, a
közjegyzői irodák között. Ez egy piaci versenyt fog eredményezni a
közjegyzők között, egy nagyon komoly piaci versenyt fog eredményezni,
aminek lehetnek olyan következményei is, hogy egy jól menő, egy
gazdagabb székhelyű iroda akár elviheti a vidéki közjegyzőktől a
megélhetést jelentő forrásokat, pénzügyi forrásokat. Azt gondolom,
semmiféleképpen nem jó, ha ezt teljes mértékben piaci alapra helyezzük.
Nem beszélve arról, hogy a korrupció fejlődésének a lehetőségét is
magában hordozza ez a módosítás, hiszen még jobban kitágítjuk azt a
kört, hogy adott esetben - remélem, hogy ilyen nincs Magyarországon -
egy közjegyzőnek anyagi érdekében álljon az, hogy bizonyos bankok őt
bízzák meg bizonyos ügyekkel.

(14.00)

Így
egy-egy nagyobb iroda a megyében lévő bankokat is teljes egészében
lefedheti. Azt gondolom, hogy nagyon-nagyon komoly korrupciós kockázata
van ennek. Akkor, amikor Magyarország a korrupciós világranglistán
folyamatosan élre tör, akkor, amikor az Európai Unióban a 24. helyen
vagyunk a 28 tagállamból, és ezt az elmúlt hét vagy hét és fél évben
sikerült elsődlegesen elérnie a kormányzatnak, hogy minden évben
hátrébb-hátrébb sorolják Magyarországot a korrupciós világranglistán, és
jelen pillanatban Magyarország már a közép-afrikai országokkal szerepel
egy szinten a korrupció területén, nem gondolnám, hogy szélesíteni
kellene jogszabályokkal annak lehetőségét, hogy a korrupció még
szélesebb körben terjedjen el Magyarországon.

(Ikotity Istvánt a jegyzői székben
Szávay István váltja fel.)

Ez
az egyik fontos ok. A másik az ügyellátási kötelezettség is. Ha egy
közjegyző joga kiterjed az egész megyére, a kötelessége is kiterjed, ez
azt jelenti, hogy nagyobb megyékben nyilván hatalmas távolságokat, adott
esetben egy-egy kisebb ügyért oda-vissza akár 200 kilométeres
távolságokat kell rendszeresen megtenni. Ez mindenképpen a munka
rovására megy. Ez kisebb bevételt fog hozni a közjegyzőnek, többe fog
kerülni a közjegyző az ügyfélnek, hiszen meg kell fizetni a közjegyző
óradíját, a kiszállási költségét, meg kell fizetni azt, hogy drágább az,
amit éppen megrendelt szolgáltatást, ha vidéken teszi, mint ha a
közjegyző irodájában tenné, ami teljesen nyilvánvaló. Tehát ez sem a
közjegyzőnek nem érdeke, sem pedig az ügyfélnek nem érdeke. Nem beszélve
arról, hogy, mondom, itt komoly száz kilométereket kell adott esetben
utazni, amikor ez eddig leszűkült egy járás területére, és ott maximum
15-20 kilométert jelentettek ezek a távolságok.

A
harmadik indok az, hogy itt megint felmerül az, amit már előttem szólók
is említettek, a személyre szóló jogalkotás lehetősége, amit nyilván
jelen esetben bizonyítani nem tudunk. De felmerült annak lehetősége,
hogy bizony olyan közjegyző kérte ezt, aki jó kapcsolatokkal rendelkezik
a Fidesznél, mert az ő működési területén a jelenlegi illetékességi
szabályok alapján, hogy mondjam, kevés a hal, és szeretne több halhoz,
több lehetőséghez jutni. Nyilván talál olyat, aki majd ebben segítségére
lesz a Fidesz köréből. Az is elterjedt, hogy jelen esetben is erről van
szó.

Azt gondolom, hogy ezekre
a problémákra egyáltalán nem kaptunk még választ, nem kaptunk
meg­nyug­tató választ. És addig, amíg ezekre a problémákra nem kapunk
megfelelő választ, azt gondolom, hogy ez a jogszabálytervezet nem
támogatható. Addig, amíg nem látjuk azt, nincsenek megfelelő
hatástanulmányok arról, hogy hogyan fog változni, hogyan lesz meg a
lehetősége annak, hogy az ügyelosztás kiegyensúlyozott marad, ugyanúgy,
ahogy ez ed­di­gi rendszer alapján teljes mértékben kiegyensúlyozott
volt a lakosság számarányára tekintettel, amíg nem tudjuk, nem ismerjük
részletesen az Országos Közjegyzői Kamara álláspontját
erről, ennek a törvényjavaslatnak a visszásságairól és hátulütőiről,
véleményem szerint ez a javaslat nem támogatható. Köszönöm szépen a
figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu