DR.
TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem
szót, mert várható volt és be is következett, hogy nagyjából-egészében
ellenzéki oldalról, különösen a szocialisták oldaláról ugyanazok az
érvek el fognak hangozni, mint amelyek júniusban is elhangoztak. Akkor
is és most is azon az állásponton voltam, hogy ez a jogszabály, ennek az
alapjogszabálya kifejezetten azt a célt szolgálja meggyőződésem
szerint, hogy egy biztonságosabb és jobb munkalehetőséget tudjon
biztosítani azoknak, akik egyébként önmagukban nagyon nehezen és
kiszolgáltatott helyzetben lennének képesek a munkavállalásra.

El
kell mondanom, tisztelt Ház, hogy az egész világon, nem csak
Magyarországon, amikor közeledik a nyugdíj időszaka, és amikor már
belátható távolságban van, akkor az érintett mélyen elgondolkodik, hogy
milyen életforma, mi az, amit majd meg fog valósítani a jövőben is,
milyen élet az, amit folytathat. Ezt én átéltem, és szerencsés voltam,
hiszen olyan foglalkozásom volt, hogy tovább dolgozhattam, nem függtem
valakitől vagy valakiktől, a munkáltatótól, ahogy most becézzük azt,
nevezzük egyenesen a nevén, attól a fajta munkamozgatótól, tőkéstől,
akinek az a feladata, hogy a lehető legnagyobb profit mellett
foglalkoztassa azokat, akiket foglalkoztat, hiszen a gazdaságot azzal
akarja erősíteni, főleg a saját gazdaságát, hogy minél olcsóbb
munkabérrel, minél jobb feltételekkel a saját számára foglalkoztasson
embereket.

A
szövetkezés arra szolgál, hogy az a csoport, amely kölcsönös bizalom
alapján egy ilyen szövetkezésre lép, sokkal kevésbé kiszolgáltatott.
Annak, aki egy ilyen szövetkezés útján igyekszik a munkavál­lalók
piacára belépni, már vannak bizonyos védelmei, amely védelmeket egyfelől
a törvény, másfelől pedig maga a szövetkezési csoport biztosítja.

Én
a magam részéről elmondtam júniusban, és most is el kell mondanom, hogy
több ok van, ami miatt ezt a törvényt támogattam és támogatom, de
elsősorban és döntően az, hogy végre tettünk egy olyan lépést, amely
hosszú időn keresztül, éppen a szocialisták elődjei által, ’90 előtt egy
olyan helyzetet teremtett, amikor a szövetkezés valamiféle szitokszóvá
vált, pedig Magyarországon a szövetkezés a XIX. századtól kezdődően
azoknak, akik kiszolgáltatottak voltak, egyébként egyfajta garanciát és
biztonságot jelentett. Ezt jelenti most is meggyőződésem szerint ez a
törvény, amelyen lehet, hogy majd menet közben kell javítani, kell
változtatni, minden törvény ilyen, de a jelen pillanatában, úgy, ahogyan
most elindult, tegyék a kezüket a szívük helyére azok, akik most
ellenzik, tisztelettel, én úgy látom, hogy június óta ennek a törvénynek
olyan mozgása van, a társadalmon belül olyan visszhangja van, amelyet
kedvezőnek kell hogy tekintsünk. Szövetkezetek alakulnak, és ezek a
szövetkezetek, úgy tűnik, életképesek.

Tisztelt
Ház! El kell mondanom azt is ezzel a törvénnyel kapcsolatban, hogy azt
világosan látni kell, és most a fiataloknak mondom, hogy 50 év fölött -
és azért vannak itt jó néhányan, akik fiatalnak érzik magukat, de 50 év
fölött vannak -, amikor majd ki akarnak lépni a munkaerőpiacra, meglepve
fogják tapasztalni, hogy ők már nem fiatalok, meglepve fogják
tapasztalni, hogy milyen érdekes ez a munkaadó, száz kifogást fog
találni, de nem engem, hanem majd egy 30 évest vagy még fiatalabbat
igyekszik a munkahelyre odacsábítani.

A
szövetkezés, amiről most beszélünk, ezek ellen a kiszolgáltatottságok
ellen kell hogy garanciákat nyújtson. Hogyan? Többek között anyagi
lehetőségekkel is. Kérem, világossá kell tenni: az, aki munkát ad, a
munkaadó, nem egy jótékonysági intézmény. Az nem arról szól az ő
részéről, hogy én olyan végtelenül humánus ember vagyok, hogy azt
akarom, hogy te dolgozhass és jobban élj. Nem erről szól a történet. Ez
arról szól, hogy profitot akar szerezni. Márpedig ha az állam azt
akarja, és azt akarja, a kormány azt akarja és mi is azt akarjuk, hogy
minél jobb feltételek mellett az, aki nyugdíjba ment, tovább tudjon
dolgozni, akkor ehhez kedvezményeket kell adni mindkét oldalon, a
munkaadó és a munkavállaló oldalán is. Csak ez a fajta egyensúly
teremtheti meg azt, hogy valóban egy olyan új helyzetet tudunk
létrehozni, legalább egy szegmensében annak a piacnak, amely oly módon
telített az elmúlt időszakban, azaz a munkavállalók részéről, hogy
biztosítjuk ezeket a kedvezményeket. Én ezért azt gondolom, hogy ha
alaposan végiggondolják, és nem arról beszélünk, hogy elég-e a nyugdíj,
hát, a nyugdíj soha nem elég, ezt biztonsággal merem állítani, és azt is
nagyon határozottan kijelenthetem, hogy ha nagyon alaposan
végiggondoljuk, az elkövetkező 10-20-30 évben ez még inkább így lesz,
következésképpen egyre inkább garantálni kell azt, hogy aki dolgozni
tud, aki egészséges, az tudjon is megfelelő feltételek mellett dolgozni.

És valamit még azért
tegyünk tisztába: ha valaki eléri a nyugdíjkorhatárt, abból nem az
következik, hogy elfelejtette mindazt, amit korábban tudott, hogy már
nem tud dolgozni, hogy ő már egy olyan ember, akit majd a társadalom a
perifériára szoríthat - ellenkezőleg! Azt gondolom, itt elhangzott már,
de azért nem lehet ezt eléggé hangsúlyozni, hogy vannak az életen belül
és vannak a munkavállaláson belül is olyan területek, amelyekhez kell
egyfajta tapasztalat. Én nem vitatom, hogy ma egy húszéves nyilvánvalóan
sokszorosan jobban ért bizonyos elektronikus eszközökhöz - egész nap
nyomogatják -, amely elektronikus eszközökhöz a magunkfajta már keveset
ért, de vannak más területek, amelyek épp az érdeklődés hiánya miatt,
azt gondolom, a fiataloknál meg hiányosságok. Ezért ha ezen a területen
is lépünk egyet, és a munkaerőpiacon azt tudjuk mondani, hogy igen,
nemcsak egyenlő feltétellel, de még a kormány segítségével, a mi
segítségünkkel egy kicsit jobb feltételekkel tudsz odajutni, akkor ezt
csak támogatni lehet. A magam részéről támogatom a változtatást. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu