DR.
VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen. Örülök, hogy Bárándy képviselő úr
bejött. Bizonyára képviselő úr is tudja, hogy az új Pp. 2018. január
1‑jén lép hatályba, és minő meglepő, ez a törvényjavaslat is 2018.
január 1-jén lép hatályba. Ezért „most” a kérdésre a válasz.

(13.50)

Képviselőtársamnak
mondanám, hogy ma délelőtt fogadtuk el a T/16818. számú
törvényjavaslatot, ami a közjegyzői törvény jogharmonizációs célú
módosítása volt. Ezt Lázár képviselő úr később nyújtotta be, és azért
nem lehetett módosításként benyújtani, mert ez túlterjeszkedő módosítás
lett volna, ha ahhoz nyújtja be. Tehát ezért kell külön törvényben
szabályoznunk.

Visszatérve a Pp.-re: képviselő úr is
tudja, hogy az új Pp. szabályai szerint az általános illetékesség a
törvényszék, tehát a kivételes illetékesség lesz a járási, illetve a
fővárosban a kerületi bíróságok. S amíg a budapesti jogkeresők, ha el
kell menni, 77 közjegyző közül választhatnak, míg ha jól számoltam, több
mint tíz olyan járásbíróság van, ahol egyetlenegy közjegyző van, és ha
az az egy közjegyző nem ér rá bármi miatt, akkor nem tudják az ügyeiket
intézni. De így is például Nógrád megyében összesen hat közjegyzői állás
van. Azt hiszem, az ott mind betöltött, úgyhogy hat fő közjegyző van.
Tehát így is a vidéki polgárok még e tekintetben rosszabb helyzetben
vannak. Másrészt pedig az Európai Bíróság kimondta, hogy a közjegyzőség
nem hatósági tevékenység, ezért szavaztunk ma erről a
törvényjavaslatról. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu