DR.
VAS IMRE (Fidesz): Igen, köszönöm szépen. Még az előbb a kétpercesbe
nem fért bele, hogy reagáljak Bárándy képviselőtársamnak arra, hogy most
mit csinálhatnak ügyvédek és mit közjegyzők. Van olyan európai uniós
ország, ahol például ügyvédek nem szerkeszthetnek okiratot, hanem csak
kizárólag a közjegyzők szerkeszthetik. Tehát nem biztos, hogy ezt
feltétlenül át kellene venni. Egyébként Romániában úgy gondolják, hogy
az okiratszerkesztés kizárólag közjegyzői feladat, az ügyvédek meg
járjanak a bíróságra. Én ezt nem feltétlenül tartanám követendő
példának.
Az illetékességgel kapcsolatban nyilván itt
most azokról az ügyekről beszélünk, amikor a közjegyzőnek kell elmenni,
mert egyébként ma is, ha egy másolatot akarok hitelesíteni, elmehetek
érte Nyíregyházára, csak nem feltétlenül éri meg Budapestről elmenni
Nyíregyházára.
De abban az esetben, gondoljunk bele,
ha a járásbíróságon egy közjegyző van, és azon a területen kell valamit
csinálni, mondjuk, végrendeletet készíteni, és az illető nem tud elmenni
a közjegyzőhöz, ha az a közjegyző nem ér éppen rá, akkor nem lehet
megcsinálni. Mondom, így is a választási lehetőség vidéken továbbra is
sokkal kisebb marad, mert Pest megyében is feleannyi közjegyző sincs,
mint Budapesten.
Hozzáteszem, nem lehetett a bíróságok
illetékességi területének eltérő volta miatt teljesen kiegyenlíteni,
pontosan meghatározni, hogy akkor ehhez a bírósághoz hány közjegyző
kell, mert van, ahol azt mondták, hogy egy, van, ahol kettő, de a kettő
már sok, az egy meg kevés. Tehát nem lehetett ezt igazából teljesen
megoldani. A mi javaslatunk ezt a problémát is jelentősen enyhíti.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés